~ Every end is a new beginning 9. Rész

Sziasztok! Sok hozzáfűzni valóm nincs ehhez a részhez, remélem tetszeni fog nektek. Jó szórakozást :) <3



-Ezt még is honnan vesztitek?-dőltem neki a garázs falának elkeseredve.
-A tűzoltók megtalálták a tárcáját amiben az igazolványáról még éppen ki olvasható volt a neve.-suttogta anya lehajtott fejjel.
-Él még?-tettem fel félve a leginkább fontosnak tartott kérdést.
-Él, de a sérülései olyan súlyosak, hogy....-de nem fejezte be apa a mondatot.
-Hogy meghalhat?-kiáltottam fel fájdalmasan.-Édes istenem.-temettem arcom kezeimben és zokogni kezdetem.
-Ross nem lenne jobb ha bemennétek hozzá?-lépett közelebb nővérem.
-Ilyen állapotban nem tud vezetni.-mutatott rám Rocky.
-Majd én beviszem.-szólalt meg Riker.-Hozom a kocsit.-futott vissza házunkhoz.
-Kisfiam nyugodj meg.-ölelt meg anya és nyugtatólag a hátam simogatta.
-Hogyan nyugodhatnék meg mikor az én hibámból fekszik most élet halál között?-löktem el magamtól és beszálltam a már közben megérkezett autóba.
-A másik utcán mennyetek.-mondta apa Rikernek aki bólintással jelezte együtt értését. Az út a szokásosnál is hosszabbnak tűnt, pedig testvérem a lehető leggyorsabban vezetett. A kórházhoz érve, szinte a mozgó járműből szálltam ki és szaladtam be az épületbe.
-Raina Wods.-lihegtem a csodálkozó tekintettel bámuló fiatal recepciósnak.-Mondja nem értette?-üvöltöttem rá torkom szakadtából.
-Ross nyugodj már le az isten szerelmére.-csillapított Riker, de nem járt túl sok sikerrel.
-Épp műtik.-szólalt meg flegmán a pult mögött álló nő.
-De nehéz volt.-szedtem össze magam és leültem az egyik székre.
-Jó lenne ha nem hívnád fel magadra a figyelmet.-állt meg előttem bátyám.-Nem örülnél se te, sem a család ha a sajtó megjelenne a kórház előtt.-magyarázott tovább halkan. Nem válaszoltam csak lehajtottam a fejem és magamban elmormoltam egy imát.

(két óra múlva)

-Anya hívott, hogy szüksége van a kocsira, szóval haza kell mennem.-csak bólintottam és hátradőltem a már mindenemet elzsibbasztó széken.-Minden rendben lesz?-nézett rám aggódóan.
-Felnőtt vagyok.-vágtam rá azonnal.-Nem kell aggódnotok, maximum Rainaért.
-Rendben.-válaszolt és elment. Órák óta itt gubbasztok ezen a rohadt széken, de egy orvos sem mondd nekem semmit. Emésztem magam a történtekért és van is miért. Én vagyok a felelős azért ami Rainaval történt hisz ha nem veszünk össze akkor most nálunk lenne és aludna, nem pedig egy műtőasztalon feküdne élet halál közt. Hihetetlen, hogy ez történt és, hogy épp vele. Könnycseppek gördültek le az arcomon amit próbáltam minél hamarabb letörölni, de egy idő után már hagytam, hogy azok pólóm nyakát eláztassák. Egy fáradt orvos jelent meg a folyosó elején abban bíztam, hogy talán tőle megtudhatok valamit.
-Elnézést.-szólítottam meg mikor elém ért.
-Tessék.-fordult felém gondterhelt arccal.
-Egy fiatal lányt pár órával ezelőtt hoztak be, autó balesetet szenvedett. Nem tudja esetleg....
-Őt műtöttem.-felelt azonnal és leült mellém.-Túlélte, de az állapota kritikus. Nagy csoda kell ahhoz, hogy túlélje az éjszakát.-sóhajtott nagyot és a földet bámulta.-Hozzátartozó?
-Azt hiszem.-feleltem tétovázva.-Nem tudja hol lehet most? Melyik szobába vitték?
-De igen, viszont nem engedhetek be most senkit sem a hölgyhöz.-válasza elkeserített. Teljesen magamba zuhantam. Percekig ültünk egymás mellett, kínos csönd közepette.-119.-nyomott a kezembe hirtelen egy kulcsot és szó nélkül elment. Azonnal keresni kezdtem a szobát.
-117, 118 és 119.-torpantam meg. Mielőtt bementem volna jó alaposan körülnéztem, hogy senki ne lásson majd halkan kinyitottam az ajtót és beléptem a vaksötét helyiségbe. Zsebemhez kaptam és kihalásztam telefonom amivel egy kis fényt tudtam csinálni így nagy nehezen megtaláltam az ágyat. Sokkolt amit láttam. Tucatnyi műszer fogta körül amikből különböző méretű és színű csövek vezettek egyenes Raina testébe. Sírva fakadtam, nem bírtam tovább magamban tartani azt a mérhetetlen fájdalmat ami órák óta kínzott. Letérdeltem az ágyához és kezét szorongatva, férfiakat megszégyenítően bőgtem.-Sajnálom.

(Rydel szemszög)

Anyával nem rég értünk haza a rendőségről ahol mindent el kellett mondanunk a történtekről. Kiderült, hogy egy részeg sofőr okozta a balesetet aki Rainaval ellentétben megúszta egy két karcolással. Azt hittük a nehezén túl vagyunk, de rádöbbentünk, hogy Raina szülei még semmit sem tudnak lányuk balesetéről....

(másnap reggel, Ross szemszög)

A földön feküdtem, mikor felkeltem. A szobába némi fény szűrődött a lehúzott redőnyökön keresztül így azonosítottam, hogy az ágy alatt fekszem félig. Nagy nehezen feltápászkodtam és az ablakhoz mentem. Miután világosságot csináltam Rainahoz léptem és csak bámultam. Fehér bőre most még világosabb volt, ajkai kirepedeztek és a hajából is hiányzott egy tenyérnyi nagyság. Az egyik szekrény mellett megpillantottam egy széket amit azonnal az ágyhoz húztam. Összekulcsoltam a kezeim és az égre néztem...
-Nem igazán szoktam ilyet csinálni, szóval ha nagyon rossz vagyok nézd el nekem istenem. Kérlek, kérlek segíts Rainan mentsd meg őt, most az egyszer kérlek soha többet nem zaklatlak, csak könyörülj meg most rajta.

(Raina szemszög)

Valaki beszél, hogy hozzám vagy nem, azt nem tudom, de valaki itt van mellettem. Hatalmas fájdalmak közepette, de résnyire kinyitottam a szemem. Egy élénk kék pólót láttam és egy összekulcsolt kezet. Ismerős volt a hang nagyon is. Erőm elfogyott így nem tudtam tovább nyitva tartani szemeim. Ehelyett inkább az ágyat csapkodtam a kezemmel, már amennyire erőmből futotta.

(Ross szemszög)

Halk csattanásokat hallottam és mikor megpillantottam Raina mozgó kezét ledöbbentem. Azonnal megfogtam azt és magamban hálát adtam az égnek.
-Raina.-mondtam miközben könnyeim csak úgy potyogtak, de immár az örömtől.-Ugye tudod, hogy soha életemben nem sírtam ennyit mint az utóbbi pár órában?-egy halvány mosoly jelent meg az arcán, amitől még boldogabb lettem.