~ Every end is a new beginning 14. Rész

Sziasztok! Nagyon szépen köszönöm a komikat amiket kaptam tőletek :) Nagyon jól estek! Reméelm ez a rész is legalább annyira tetszeni fog nektek! <3 Jó szórakozást :) <3

Elveszíteni valakit. Nem, nem a halálra gondolok hanem arra az esetre mikor fenyegetve érzed magad más embertől. Félsz, hogy az a személy elvesz tőled egy olyan dolgot amitől ha nincs veled, életed értelmetlen, üres lesz...


-Azt mondtad nem érdekel milyen vagyok.-bicegtem ki a konyhából a nappaliba idegesen.-Te magad mondtad!-ordítoztam tovább.
-Azt hiszed kell nekem egy ilyen béna, szerencsétlen lány?-vágta hozzám gúnyosan szavait.-Nézz már tükörbe, kérlek. Semmire nem vagy jó!-jött közelebb.-Szerencsétlen vagy.-mondta képembe majd hangosan kiviharzott a helységből.
-Hazug dög vagy Ross Lynch!-kiabáltam utána és tehetetlenül a földre estem.


-Raina, Raina, Raina.-rázogatott valaki. Hirtelen felkeltem amit azonnal meg is bántam mikor éreztem valami elszakadt. Mark ébresztgetett, úgy látszik bánatomban elaludtam a kanapén.-Minden rendben? Az egyik pillanatban még békésen aludtál a másikban pedig ordítoztál és kapálóztál.-nézett rám aggódva.
-Csak rosszat álmodtam.-töröltem meg szemeim és hasamhoz kaptam.-Nagyszerű.-húztam fel pólóm, mikor éreztem valami nem stimmel.
-Jézusom.-pattant fel azonnal ahogy meglátta vérző sebeimet.-Mit csináltál?-kérdezte miközben a konyhába sietett.
-Ahogy felültem, elszakadhattak a varrataim.-álltam fel nagy nehezen.-Nem hinném, hogy a vizes borogatás segít ebben a helyzetben.-mondtam mikor megláttam egy csurom vizes ruhadarabbal a kezében.
-Akkor mit csináljak? Stormie nincs itthon, sőt senki nincs itthon, csak mi.-járkált fel alá idegesen.
-Mark nyugi van.-szóltam közbe.-Nem kell aggódnod, bemegyünk a kórházba és összevarrják.
-Akkor menyünk.-kapta fel a kocsikulcsot majd segített felvenni a kabátom.-Sikerülni fog, vagy vigyelek?-normális esetben sem igazán tudok menni, nem hogy nyílt hassal így megráztam a fejem és már fel is vett, majd nehezen, de kivitt a kocsihoz.-Mindjárt jövök csak bezárok mindent.-futott vissza a házba, de pár másodperc múlva már zihálva a kocsiban ült.
-Vicces látvány mikor ideges vagy.-nevettem fel keservesen és bekötöttem magam.
-Én nem nevetek rajta.-indította a kocsit és már száguldoztunk is a kórház felé.

(Ross szemszög)

Pár óra sétálás után úgy döntöttem most már ideje haza menni és mindent megbeszélni apával, de legfőképpen Rainaval. Csak reménykedni tudtam, hogy még mind ketten nálunk vannak, de csalódnom kellett. Mikor beléptem a házba csak anyát láttam aki a konyhában főzte a vacsorát.
-Senki nincs itthon?-vettem le a cipőm és leültem a kanapéra. Anya nem válaszolt ezért bementem hozzá a konyhába mikor megláttam, hogy telefonál.
-De jobban lesz?-tette le a fakanalat és leült az ebédlőasztalhoz.-Siess haza.-tette le a telefont és egy nagyot sóhajtott.
-Mi történt?-álltam meg mellette és arcát fürkésztem hátha ki tudok belőle olvasni valamit.
-Bent vannak a kórházba.-kelt fel és tovább csinálta a kaját.
-Mi történt?-lettem azonnal ideges.-Anya válaszolj már, csessze meg!-kiabáltam rá mire kissé meglepődve emelte tekintetét rám.
-Hogy mondtad?-dőlt a gáztűzhelyhez.
-Bocsánat.-temettem arcom kezeimbe.
-Felszakadtak a sebei.-mondta halkan, szinte alig érhetően.
-Még is hogyan?-értetlenkedtem.
-Hirtelen kelt fel.-vágta rá azonnal és a csaphoz lépett.-Ez így nem mehet tovább.-fordult felém szomorúan.
-Tudom anya, tudom.-hajtottam le fejem és felmentem a szobámba. Megint elszúrtam, de meglepő. Teljes erőmből becsaptam magam után az ajtóm és a fürdőbe mentem. Levettem a felsőm és a mosdókagyló felé hajoltam. Belenéztem a tükörbe és szinte meg sem ismertem magam. Mintha 10 évet öregedtem volna pár óra alatt. Jéghideg vízzel megmostam az arcom, ami egy kicsit kijózanított, majd befeküdtem az ágyba és a plafont bámultam. Miért követem el mindig ugyan azt a hibát? Mikor visszakapom Rainat azonnal el is veszítem és mindig, kivétel nélkül a saját hibám miatt.


Órák óta csak fekszek az ágyban és nézek ki a fejemből. A gondolatok, fejemben szüntelenül cikáznak. A nappaliból beszűrődő hangok alapján már mindenki itthon van. Lehet nekem is tiszteletemet kéne tenni a vacsoránál. Nagy erőt vettem magamon és felvettem egy pólót amit az ágyam mellett találtam. Élettelenül levonszoltam magam a lépcsőn és mikor családtagjaim megláttak mindenki elhallgatott.
-Jó ennyire nem vagyok szokatlan jelenség a házban, hogy még a szátok is tátva maradjon mikor megláttok.-ültem le apa mellé az asztalhoz és öntöttem magamnak vizet.-Most mi van?-tettem le a poharat és értetlenül testvéreimre majd szüleimre néztem.
-Jól vagy?-szólalt meg Rydel.
-Persze.-rántottam meg a vállam.-Csak elbasztam az egész életem, elvesztettem azt aki a legjobban szeretek sőt még lehet ki is rúgnak, de minden oké. Jól vagyok.-feleltem gúnyosan és hátradőltem székemen.-Egyéb értelmetlen kérdés?-mindenki szó nélkül evett tovább. El ment az étvágyam és az életkedvem is ezért inkább felmentem a szobámba és bezárkóztam.

(Raina szemszög)

Mikor beléptem a házba szüleim szinte azonnal lerohantak és körbe ölelgettek.
-Mi történt?-fogta kezei közé apa arcom és össze vissza puszilgatott.
-Ennyi puszit még életemben nem kaptam.-töröltem meg arcom és kicsit hátrébb léptem.-Minden rendben, csak elfelejtkeztem a varrataimról és hirtelen ültem fel.-magyaráztam el nekik mire egy hatalmas sóhaj hagyta el szájukat.
-Jól vagy? Nem fáj semmid? Mit hozzak? Szükséged van valamire?
-Anya levegőt is vegyél.-vágtam közbe kérdés záporának.-Nincs semmi bajom csak fáj a hasam.-indultam el a lépcső felé.-Apa felvinnél?-fordultam felé reménytelenül.
-Persze.-sietett hozzám és óvatosan a karjaiba vett.
-Annyira béna vagyok.-sírtam el magam mikor letett az ágyamra.
-Kincsem, nyugodj meg.-törölte le könnyeim és betakart.-Minden rendbe jön, hidd el.-ölelt meg ügyelve sebeimre.-De mi történt Lynch-éknél?-tudtam, ha nem válaszolok akkor sem hagyja ennyiben a dolgot.
-Ross.-nyögtem ki nehezen mire egy mindentudó pofát vágva felkelt.
-Megütöm azt a fiút.-csattant fel mérgesen, ami eléggé meglepett. Apa mindig is arról volt híres, hogy csak különleges esettekkor lesz dühös. Utoljára a kórházban láttam ilyen állapotban mikor közölték velük az állapotom.
-Apa, ne idegeskedj. Majd lesz valahogy, de annyi biztos, hogy most olyat tett amit nem fogok neki megbocsájtani.-mondtam, miközben meredten bámultam magam elé.
-Soha?-ült le elém.
-Egy hamar biztos nem.-suttogtam. Miután apa kiment a szobából lemásztam a földre és az ágynak támaszkodva néztem a falon lévő képet amin Rossal még boldogan szereplünk.

(Ross szemszög)

Nem veszthetem el megint, nem nem nem. Hajnali fél kettő van és egyszerűen nem jön álom a szememre. Hirtelen ötlettől vezérelve kelek fel és veszek magamra egy meleg pulcsit. Halkan lemegyek a földszintre és kikeresem apám kabátzsebéből a slusszkulcsot. A város felé veszem az irányt, de hogy hová megyek azt még magam sem tudom. Az egyik jelzőlámpánál álltam mikor megláttam egy nénit aki virágaival az utca sarkon üldögélt. Leparkoltam az egyik bolt előtt és oda mentem hozzá.
-Jó estét.-álltam meg előtte zsebre tett kezekkel.
-Ha ki akar rabolni, sajnos el kell keserítenem.-mondta lehajtott fejekkel.-Nincs egy árva garasom sem.-nézett rám könnyes szemekkel. A mellette lévő hervadt virágokra tekintettem és tárcámért nyúltam.
-Kérném az összes virágot.-furcsa tekintettel nézett rám majd egy hálás mosoly jelent meg arcán. Miután újságba tekerte a virágokat kifizettem.
-Ez nagyon sok pénz.-csodálkozott el és a felét, felém nyújtotta.-Ennyit nem fogadhatok el.
-Kérem.-nyomtam vissza kezét.-Itt van ez a bolt vegyen magának mindent amire szüksége van.-vettem fel a virágokat és visszaindultam a kocsihoz.
-Köszönöm!-csak bólintottam egyet és felnyitottam a csomagtartót, majd elhajtottam. Az utcába érve megpillantottam Rainaék házát és egy pillanatra megálltam az előtt. Az ablakát kémleltem arra várva hátha kinéz valaki rajta, de ez hajnali három órakor elképzelhetetlen. A kormányra hajtottam a fejem mikor zajt hallottam. Alig hittem a szememnek. Rainat pillantottam meg aki egy vastag plédbe csavarva ült a teraszukon lévő hintaágyon. Mikor felnézett azonnal meglátott engem, vagyis inkább a kocsit. Felállt és lassan elindult a kapu felé. A szívem egyre hevesebben vert és erősen izzadni kezdtem. Jobbnak láttam ha kiszállok az autóból. Kikerekedett szemekkel nézett rám szótlanul.
-Gondolom nem erre számítottál.-tártam szét kezeim és járműnek dőltem.
-Hát nem igazán.-válaszolt elhaló hangon.
-Nem kell semmit sem mondanod.
-Nem is tudnék.-lépett közelebb.
-Jobban vagy?-kérdeztem meg tőle aggódva.
-Igen.-vágta rá azonnal, ami némiképp megnyugtatott.-Mit keresel itt?
-Egyszerűen nem tudtam elaludni, így bekocsikáztam a városba ahol vettem vagy két tucat elhervadt virágot.-húztam el számat.
-Minek vettél te hervadt virágot?-nevetett fel.
-Megsajnáltam azt a nénit aki árulta, így megvettem tőle mindet és odaadtam neki az összes tárcámban lévő pénzt.-magyaráztam.
-Ez kedves volt tőled.-mosolygott aranyosan, amitől majd elolvadtam.
-Raina én nagyon kellemetlenül érzem magam.-vakartam meg tarkóm tanácstalanul.
-Elhiszem, de ezzel ne foglalkozzunk most.-igazította meg magán a takarót.-Hadd nézzem azokat a virágokat......