~ Every end is a new beginning 2/3. RÉSZ

Sziasztok! Nagyon szépen köszönöm a komikat amiket kaptam tőletek!! Borzasztóan jól estek! :) Remélem ez a rész is legalább annyira tetszeni fog nektek. :) Jó szórakozást :)



-Hol vannak anyáék?-kérdeztem meg pár percnyi csend után.
-Apukád nálunk van, anya felajánlotta neki, hogy ebédeljen nálunk.-ült fel és órájára pillantott.
-Na és anya?-csodálkoztam.
-Haza utazott a nagyszüleidhez.-sóhajtott és vissza dőlt mellém.-Amióta elmentél, minden teljesen megváltozott.
-Muszáj volt ezt tennem.-sírtam el magam.-Nem volt más választásom.-kiabáltam elkeseredve miközben hajamat tépkedtem.
-Raina, hé Raina.-fogta le kezeim Ross.-Nyugodj meg.-húzott magához közelebb.
-Én nem tehettem mást, azt mondta bántani fog téged, én nem én nem tehettem mást.-zokogtam egyre jobban.
-Kérlek nyugodj meg.-Ross egyre erősebben szorított.-Itt vagy, jól vagy és ez most itt a lényeg.-sírta ő is el magát, de könnyeit azonnal letörölte.
-Ross én félek.-suttogtam.
-Én is.-puszilta meg fejem tetejét.-De meg oldjuk, együtt.
-Szeretlek.-pusziltam meg kezét.
-Szeretlek.-fordított maga felé és megcsókolt.
-Menyünk át hozzátok.-mondtam, miközben arcából egy kósza tincset sepertem ki.
-Örülni fognak neked.-mosolyodott el, majd felállt és engem is felsegített. A gyomrom görcse rándult, ahogy a bejárati ajtó elé értünk. Vártam a találkozást, de egyben rettegtem is tőle. Mi van ha mindenki dühös rám és csak ordítozni fognak velem? Ross biztatólag megfogta kezem és kinyitotta előttem az ajtót. Senki nem volt a nappaliban, hangok csak az ebédlőből szűrődtek ki.-Gondolom még ebédelnek.-segítette le rólam kabátom. Lassan elindultunk az étkező felé. Megláttak, mindenki tátott szájjal nézett rám és láttam ahogy Stormie-nak könnybe lábad a szeme.
-Mi ez a nagy csend?-lépett be apa és mikor meglátott elejtette a kezében tartott tányért.-Raina.
-Apa.-futottam oda hozzá és szorosan megöleltem.
-Annyira szeretlek kislányom.-nézett mélyen szemeimbe majd ismét karjaiba zárt...

(pár óra múlva)

Mindent elmondtam, mindenkinek, mindenről. Azt, hogy miért tettem azt amit, hogy ki vitt el és hová.
-Évek óta nem találkoztál azzal a fiúval akkor, hogyan talált rád?-értetlenkedett apa.
-Anya volt az aki...
-Micsoda?-szakított félbe dühösen.
-Anya hozta őt a házunkba.-suttogtam lehajtott fejjel.
-Tudtam, hogy nem bánom meg a válást.-hirtelen szája elé kapott. Zavartan néztem apámra majd Ross-ra. Mind ketten meredten néztek maguk elé.
-Válást?
-Igen.-válaszolt apa elhalóan.
-Elváltatok?-kiáltottam fel mire mindenki összerezzent. Választ nem kaptam.-Valaki válaszoljon már?-kiabáltam még mindig.-Úr isten!-rohantam ki az udvarra, friss levegőre volt szükségem. Hangosan zihálni és izzadni kezdtem. Éreztem, hogy valami nincs rendben. A balesetem, Jeremy megjelenése és fenyegetései az, hogy elvitt és most a szüleim válása. Nem bírtam tovább éreztem, hogy erőm fogytán van.
-Raina.-szaladt ki utánam Ross.
-Meg akarok halni!-ordítottam és ennyi volt az utolsó dolog amire emlékszem....

"A fájdalom hullámai, amelyek idáig csak körbemostak, most feltornyosultak, átcsaptak a fejem fölött, lerántottak a mélybe... És nem is jöttem fel a felszínre többé."


-Raina, Raina, Raina.-rázogatott valaki. Erőtlennek éreztem magam, olyan annyira, hogy még szemeim sem tudtam kinyitni.
-Ross magánál van, hisz mozog a keze.-hallottam meg apám hangját.
-Rainanak nincs semmi komoly baja. Persze az eddigieken kívül.-szóval akkor nem haltam meg, futott végig a gondolat fejemben. Rendkívül nagy erőfeszítések árán ha résnyire is, de legalább ki tudtam nyitni a szemem.
-Köszönöm Peter.-fogott kezet apa egy ismeretlen férfival, majd gondterhelten rám nézett.-Ideje lesz összeszedni magad kislányom mert már régen fociztunk.-simított végig arcomon szülőm és megpuszilta homlokom. Jót mosolyogtam megjegyzésén és eszembe jutottak azok az időszakok, mikor a legnagyobb bajom az volt, hogy nem tudtam apát megverni szinte semmiben sem....

(egy hét múlva)

Mondhatni minden visszaállt a megszokott helyére. Kezdek belenyugodni apa és anya döntésébe, miszerint külön folytatják életüket. Anyu is sírt egy sort mikor meglátogattam, de akármennyire is szeretem be kell vallanom sokkal jobban érzem magam csak apa társaságában.
-Kimentél a kondiból szívem.-futott el mellettem apa nevetve.
-Csak hagyom, hogy az öreg kiélvezze magát.-néztem a fűben fekvő Lynch szülőkre.
-Jó kifogás!-lépett mellém Ross és átölelt.-Rég láttalak ilyen boldognak.
-Rég is éreztem így magam.-mondtam miközben a felém dobott labdát elkaptam.
-Jól játszol, de nálam nem jobban.-kacsintott rám és kivette kezemből a játékszert.
-Ha akkora lenne az IQ-d mint az egód, talán rádöbbennél arra, hogy egy profi focista veszett el bennem.
-Hát nagyon elveszett.-jelent meg Riker.
-Olyan nagy a szátok, ki mertek ellenünk állni?-karolt át Rydel és elvette bátyától a lasztit.
-Sírás lesz a vége.-szólalt meg Stormie mire mindenki elnevette magát.
-Játszunk még ma?-kiáltott fel Mark.
-Nagyon el akarják veretni magukat.-suttogtam Rydelnek.
-Bizony ám.-vigyorgott. Végre boldognak érzem magam. Nem tudom, hogy meddig fog tartani ez az érzelmi állapot, de nem is érdekel. Csak élvezni szeretném az életem, itt és most. A jövővel ráérek máskor foglalkozni....