~ A jó hír, nem mindig jó

(Ross szemszög)

Minden olyan...olyan hirtelen történt. Az egyik percben még mosolyogva főzött a konyhában, a másikban pedig a földön feküdt mozdulatlanul...

-Hogy van? - léptem a szobából kijövő orvos elé.
-Családtag? - húzta össze szemöldökét és alaposan végigmért.
-A férje vagyok - sziszegtem.
-A kisasszony neve előtt nem áll Mrs. megszólítás - nézte meg a kórlapot és már indult volna mikor megfogtam köpenye ujj részét és visszarántottam.
-A férje vagyok, és kurvára nem érdekel, hogy nincs Mrs. a neve előtt. Csak annyit kértem, hogy mondjon valamit az állapotáról! - hangom egyre emelkedett, míg végül az utolsó mondatot szinte ordítottam. Az orvos megrémülve rántotta ki karját kezeim közül és zavartan nézett a minket bámuló emberekre.
-Az állapota kritikus, de stabil - szedte össze magát. -Ez a végső stádium, de egyenlőre nem tudjuk, hogy a rák okozta-e a rosszullétet.
-Még is mi más okozta volna? - értetlenkedtem.
-Nem tudjuk, de az a valami talán halálos is lehet...

(Raina szemszög)

Élek...vagyis azt hiszem. Hangokat hallok, és szagokat érzek. Érzem, ahogy beáramlik a hideg levegő, mikor kinyitják az ajtót vagy az ablakot. Mikor egy-egy nővér elmegy mellettem, és mikor az orvosok körülállnak. Érzem őket, de látni nem látom. A végtagjaim nehezek, a fejem lüktet, az oldalamba éles fájdalom hasít mikor levegőt veszek, és a súly ami a mellkasomra nehezedik szinte már kibírhatatlan.
-Elmondtad nekik? - ez Rydel hangja, itt vannak. Próbálom kinyitni a szemem, de nem sikerül...ismét nem sikerül.
-Igen, és borzalmas volt látni az arcukat - fojtott sírást hallok, Ross az. Ross itt van mellettem. Minden erőmet összeszedem és próbálom megmozdítani a karom, de nem, egyszerűen nem megy.
-Mit vártál? - szólalt meg ismét Rydel.
-Semmi jót - valami meleget érzek a kezem alatt, Ross az, érzem a tenyere érdességén.

-Kérlek kelj fel. Raina kérlek, kérlek, kérlek nyisd ki a szemed - próbálom, annyira szeretném, de nem tudom...

(Ross szemszög)

-Talán haza kellene már menned - ült le mellém anya, és kezét a combomra tette. -Ha bármi változás történik azonnal felhívunk.
-Nem akarok haza menni. Miért nem értitek meg, hogy itt akarok vele lenni? - csattantam fel.
-Higgadj le - szólalt meg félig lecsukott szemekkel Riker.
-Te meg fogd be!
-Szerintem mind ketten, hallgassatok el. Ez egy kórház a rohadt életbe is - Rydel felé fordultam. Szemei alatt hatalmas karikák éktelenkedtek, haja kócosan tornyosult a feje tetejére és ruhája olyan gyűrött volt, mintha egy kutya szájából húzta volna ki. Mindenki olyan fáradt már, nem vallják be, de látom rajtuk. Alig állnak a lábukon és egy-egy pislogásuk is majdnem húsz másodperc.
-Srácok mennyetek haza - sóhajtottam nagyot és visszaültem anya mellé. -Én itt maradok, de ti mennyetek haza. Légyszíves - fordultam feléjük.
-Te hol fogsz aludni? - nézett fel tenyeréből Rocky.
-Van a szobában egy fotel, abban majd elszundítok - rántottam vállat.

Tíz perc múlva már egyedül ülök a kihalt folyosón, aminek csöndjét egy-egy nővér gyér nevetése szakít meg. Úgy látszik van aki élvezi az éjszakai műszakot. Bementem Raina szobájába és a sötétben nagy nehezen kitapogattam az aprócska fotelt. Még kényelmetlenebb volt mint gondoltam, de ezen gondolatok mind elszálltak mikor az ágyon fekvő lányra néztem. Megint itt vagyunk. Nem is volt olyan régen, mikor pont ugyan így virrasztottam a kórházi ágya mellett, abban reménykedve, hogy egyszer csak kinyitja a szemét és minden helyreáll. De mintha az élet csúfos játékoz űzne velünk, és sohasem hagyná, hogy egyszer minden nehézségek nélkül boldogok legyünk.

Az utóbbi napok szinte összefolynak. Teljesen elvesztettem az időérzékem, nem tudom mikor van nappal és mikor este. Az orvosok felváltva járnak-kelnek a szobában, de egyiktől sem kapok választ a kérdésemre "Rendbe fog jönni?".

-A kisasszonyt most elvisszük egy alaposabb kivizsgálásra - lépett mellém egy fiatal, szőke hajú doktornő. Alig lehetett harminc éves, fekete vastagkeretes szemüveget viselt, és köpenye mellrészen kissé lentebb volt mint a többi orvosnak. -A nap végén visszakapja - kacsintott rám amitől egy percre kirázott a hideg. Ez most komoly? A feleségem az életéért küzd, és az egyik orvos aki ezt nagyon jól tudja flörtöl velem?
-Miért mindig neked jutnak a legjobb csajok? - tette kezét vállamra Riker. -Ez a nő ott erős ahol kell - mutatott mellkasára és kajánul vigyorgott.
-Rohadtul nem vagyok kíváncsi a perverz képzeleteidre - ráztam le kezét magamról. -Amúgy is ez a nő még hozzád is túl öreg.
-Talán anyakomplexusom van - húzta el száját és napok óta most először nevettem el magam, úgy Isten igazából.
-Hogy nézek ezek után anyára?
-Basszus - röhögött fel bátyám is. -Hé...-fordított maga felé. -Tudom, hogy szar ez az egész helyzet, de nem viselkednék így ha nem Raina-ról lenne szó. Olyan szívós mint öt katona együtt véve és tudom, hiszem, hogy ezt is túléli, pont ugyan úgy mint azt az autóbalesetet - annyi érzelem kavargott bennem, hogy nem tudtam megszólalni csak testvérem nyakába borultam és férfiasnak nem mondható módon megöleltem. Igaz, hogy néha egy faszként viselkedik, de azt tudja, hogyan öntsön lelket az emberbe.

(Raina szemszög)

-Először röntgenezzék meg a koponyáját, majd a mellkasát - nem tudom hol vagyok, de azt igen, hogy sokan vesznek körül. Valaki a hajamnál matat, valaki pedig a kórházi ruhámat kötözi ki. -Tolják be a gépbe - hogy mibe? Kezd rohadtul idegesíteni, hogy semmit sem látok, de mikor fájdalom hasít a hasamba minden gondolat kiszáll a fejemből. Egyszerre szorító és nyomó érzés kerít hatalmába, mintha valami ki akarna jönni belőlem. -Doktor úr! - kiált fel az egyik nővér. Valami meleg folyik végig a lábamon és a fájdalom egyre kibírhatatlanabb lesz. Most fogok meghalni?
-Műtő! - ordítja egy mély férfi hang. Egyre nehezebb ébren maradnom, a szenvedés elveszi az összes erőmet. A hangok egyre távolibbnak tűnnek, míg végül teljesen elhallgatnak és nem marad más csak a sötétség és a csend.

(Ross szemszög)

-Már nyolc óra van, nem lehet, hogy még nincsenek kész - idegesen szántottam végig hajamon és a falhoz dőltem.
-Talán másik szobába vitték - szólt Rydel, de ezt a feltevést azonnal elvetettük, hisz csak szóltak volna ha áthelyezik.
-Ebbe bele fogok őrülni - Raina apja most először szólalt meg mióta reggel megérkezett, ami azt jelenti egy egész napon keresztül nem szólt hozzánk, de ez a hallgatás legfőképpen nekem szólt. Haragszik rám, amit meg is értek. Teljesen kezelhetetlenül viselkedett mikor közöltem a családdal, hogy Raina rákos. Nem hibáztatom kiborulásáért. Pontosan ugyan azt tettem én is, amikor elolvastam Raina naplóját, amiben részletesen beszámolt a tüneteiről. És tudom, hogy mi bántja a legjobban, engem is az, hogy nem tudjuk megállítani annak az embernek a szenvedését akit a legjobban szeretünk.

Az órák csak teltek, a kórház kezdett üresedni, csak mi maradtunk a folyosón. Apáék hazamentek, mikor Rydel állva elaludt, így Rocky, Riker, Raina apja és én maradtam csak a családból.
-Raina Wods családtagjai? - Isteni csoda, hogy így negyed egy felé megjelenik egy rohadt orvos, gondoltam magamban, miközben bólintottam.
-Hogy van? - kelt fel Mr. Wods.
-Egy nemvárt hírt kell közölnöm önökkel, de legfőképpen önnel - fordult felém a doktor. -Elképesztő ami történt, talán ezt nevezik csodának - értetlen tekintetünk láttán elmosolyodott és folytatta. -A rák ami a kisasszony szervezetében található, hirtelen, és a hirtelen alatt heteket értek, zsugorodni kezdett. Nem tudjuk, hogy ez a változás a gyógyszereknek köszönhető, vagy a hölgy szervezetének, de minden esetre nem rosszindulatú rákról beszélünk ezentúl - ledöbbenve álltuk egymás mellett és szinte ittuk magunkba az előttünk álló férfi szavait. Még mielőtt megszólalhattam volna, az orvos arcáról lefagyott a mosoly és helyébe vonallá keskenyedett ajkak kerültek. -Viszont van egy rossz hírem is - sóhajtott nagyot, és éreztem mint ugrik szívem a torkomba. -Ms. Wods, elvetélt - egy szempillantás alatt tapintható lett a feszültség. Három szempár szegeződött rám, és az egyik közülük ha szemmel lehetséges lenne ölni, már el is temetett volna. Raina apja ökölbe szorította kezeit és egy lépéssel közelebb jött hozzám.
-Te teherbe ejtetted a lányom? - szűrte fogai közt a szavakat és még közelebb merészkedett. -Te kurvára teherbe ejtetted a lányom! - üvöltött rám és erősen a falnak lökött. Bátyáim azonnal közénk álltak, de az orvosnak is segíteni kellett megfékezni a tomboló apát. -Hogy a faszba merted? Hisz még szinte gyerekek vagytok - hunyta le szemeit és kirántotta magát a fiúk fogásából. -Majdnem megölted, te rohadék! - lökött ismét meg, de nem is a fallal való találkozás fájt, hanem az amit mondott. Lecsúsztam a padlóra, mellkasomhoz húztam térdeim és éreztem mint uralkodik el rajtam a pánik.

Majdnem megölted, te rohadék...

Majdnem megölted, te rohadék...

Majdnem megölted, te rohadék...

Majdnem megöltem Rainat, majdnem megöltem a feleségem...


Folytatás hamarosan... xx