~ Every end is a new beginning 8. Rész

Sziasztok! Nagyon szépen köszönöm a komikat az előző részhez, remélem ez is fog annyi tetszeni nektek mint a másik. Annyira nagy öröm, hogy három napja van fent de már 50-en olvastátok el...*-*. Borzalmasan boldog voltam, hisz én nektek írok és mindig csak remélem, hogy nem lesz se unalmas se értelmetlen egy-egy rész. El szeretném mondani, hogy azért nem hozom két naponta a részeket (kivéve most) mert nem szeretnék sablonos fejezeteket közzé tenni. Tudnék én, de jobban szeretek vele napokig kínlódni mert akkor tudom, hogy "tökéletes" lett. :) jó szórakozást! <3



-Mit akarsz?-fordultam a zavarában földet bámuló szőke felé.
-Csak magyarázatot szeretnék adni a történtekre.-válaszolt szinte mondatomba vágva.
-Nem kell mit magyaráznod. Eléggé világos minden ami a történteket illeti.-támaszkodtam meg az egyik tartógerendába.
-Raina te is nagyon jól tudod, hogy én nem tennék ilyet szándékosan.-állt meg mellettem oly közel, hogy szinte hallottam a szívverését.
-Pedig most megtetted Ross és ezzel tönkretettél mindent.-fordultam felé könnyes szemekkel. Hosszasan néztük egymást, mintha csak olvasni akartunk volna a másik szeméből.
-Nem szeretnélek elveszíteni.-sóhajtott nagyot és intett Rikernek, mire bátya bement a házba.-Nagyon sokat jelentesz nekem és nem tudnék azzal a tudattal élni megint, hogy utálsz.-ült le a hintaágyra és meredten maga elé nézett.
-Én nem utállak, soha nem is foglak, de amit tettél azt sokáig nem fogom elfeledni.-álltam közvetlenül elé.-Nem tudom, hogy mehetett ki a fejedből, hogy neked van egy barátnőd mikor reggel engem csókolgattál.-értetlenkedtem.-Nem tűnt fel, hogy valami nem stimmel? Nem éreztél semmilyen furcsa érzést ott legbelül?-mutattam mellkasára könnyeimmel küszködve.
-Sarah annyira jelentéktelen volt számomra, hogy mikor megbocsájtottal egyszerűen elfeledkeztem róla. Szemét vagyok a világon talán a legnagyobb, hogy ilyet mondok, de ez az igazság és ezen már akármennyire is szeretnék nem tudok változtatni. Muszáj tudnod mi miért történt, mert nem akarok úgy hazamenni és elaludni, hogy tudom nem vallottam be neked mindent.-nem szóltam semmit, csak a tornácon lévő kis szekrényhez mentem melyből kihalásztam egy pokrócot. Leültem Ross mellé, betakartam magunkat és amennyire csak tudtam felé fordultam.
-Hogy ne mond, hogy még csak esélyt sem adtam.-szögeztem le a dolgokat, de ő csak mosolygott.
-Mikor volt az a nagyobb veszekedésünk egy kisebb időre elmentem itthonról és a nagyszüleimnél töltöttem pár napot. Tudtam, hogy Sarah apja is abban a városban lakik és azt is, hogy most ott tartózkodik nála, így megbeszéltem vele egy időpontot és találkoztunk. Elmentünk moziba, megettünk egy fagyit úgy nagyjából jól éreztük magunkat. Éreztem, hogy vonzódik hozzám és úgy voltam vele téged már elvesztettelek szóval más akit elveszíthetnék és fontos számomra nincs, úgyhogy engedtem, hogy magával sodorjon az ár. Pedig én csak azért szerettem volna vele találkozni, hogy kicsit kikapcsolódjak, ne legyek egyedül és reménykedtem, hogy talán ő eltudja terelni gondolataimat rólad.
-Lefeküdtetek?-vágtam közbe mondanivalójába.
-Nem, csóknál tovább nem mentünk aznap. Viszont másnap olyan állapotba kerültem mint még soha.
-Berúgtál?-csodálkoztam.
-Mint az atom.-nevetett fel keservesen.-Akkor este merült fel, hogy lesz valami csókon kívül is.-láttam, hogy nehezen megy neki-e rész elmondása, de nem állítottam meg tudni akartam mindent.-Vetkőztettem, ott volt a két kezem közt szinte azt csinálhattam volna vele amit akarok, de hirtelen mintha villám csapott volna belém. Hihetetlenül rossz érzés fogott el, úgy éreztem azzal amit teszek megbántok valakit. Olyan érzés mintha megcsalnálak. Így nem tettem meg, miattad nem. Szóval otthagytam a lányt és hazajöttem és miután lerendeztem a lelkiismeret furdalásom ami nem volt túl könnyű és hosszú ideig elhúzódott rávettem magam, hogy visszaszerezzelek. Ezután pedig már tudod a forgatókönyvet.-hallgatott el és csak nézte arcom. Elgondolkoztam, elgondolkoztam azon, hogy mennyit szenvedtem miatta, de arra egész végig nem gondoltam, hogy ő gyötrődik-e miattam. A gondolatok cikáztak a fejemben amitől egy árva szó sem jött ki a számon.
-Nem kell mondanod semmit sem, de tudnod kellett, hogy ez az egész egy hatalmas hiba volt részemről. Olyan hiba amit ha beledöglök akkor is helyrehozok.-állt fel és lassan a kapuhoz sétált.
-Ross, nagyon megbántottál.-keltem fel én is és magamra terítettem a takarót mint egy köpenyt.
-Tudom és sajnálom.-hajtotta le fejét és elment. Könnyeim azonnal folyni kezdtek mikor beértem a házba. Keservesen az ajtónak dőltem és úgy csúsztam le a földre. Rydel és Riker azonnal odasiettek, de én csak megráztam a fejem. Nem kell segíteniük, nem is tudnának most csak egyedül szeretnék lenni.
-Rydel nagy gond lenne ha máskor aludnál itt?-szedtem össze magam és félve kérdeztem meg a falfehér arcú lányt.
-Raina biztos vagy benne, hogy megleszel egyedül?-segített fel a földről és szorosan megölelt.
-Igen.-szipogtam és megigazítottam magamon a ruhám.-Köszönöm srácok.-próbáltam rájuk mosolyogni, de csak vicsorgás lett belőle.
-Hát akkor én összepakolok és megyünk.-szaladt fel az emeletre Rydel így ketten maradtunk Rikerrel. A fiú aggódó tekintete pár perc múlva nagyon zavarni kezdett így inkább leültem a kanapéra és bekapcsoltam a tv-t.
-Ugye tudod, hogy ezzel még nincs semmi sem megoldva?-szólalt meg váratlanul a legidősebb Lynch.
-Tudom.-válaszoltam elhaló hangon.
-Ross nagyon megbánta amit tett és azt is, hogy ezt nem mondta el neked.-ült le velem szembe, így szuggerálását megint magamon élvezhettem.
-Riker tudom, hogy megbánta, de ez akkor sem mentség. Két lány bocsánatához kicsit több kell mint egy "sajnálom".-kiáltottam fel.
-Raina nyugodj meg, kérlek.-próbált csitítani.
-Nem nyugszom meg és nem is fogok. A te öcséd több rossz percet okozott már pár hónap folyamán, mint az összes fiú akikkel eddig találkoztam 17 év alatt.-nem szólt semmit, csak megvakarta tarkóját.-Na erre már nem tudsz mit mondani, igaz?-nevettem fel gúnyosan.-Hihetetlenek vagytok. Csak mert hírnevet szereztetek magatoknak azt hiszitek bármit megtehettek?-ordítoztam tovább, magamból kikelve.
-Raina minden oké?-jött le a lépcsőn Rydel ijedt ábrázattal.
-Nem semmi sem oké!-keltem fel és az ablakhoz mentem.-Köszönöm az eddigi segítségetek, de azt hiszem mennetek kellene.-néztem rájuk komor arccal.
-Akkor szia.-köszönt el Riker majd mind ketten elmentek. Pár percig még az ablak előtt álltam és csak néztem a kihalt utcát. Feldúlt voltam és nagyon szomorú. Ordítani tudtam volna a dühtől és a csalódottságtól, ami szinte égette testem. A csaphoz mentem, engedtem magamnak egy pohár vizet és a pulthoz ültem. Meredten néztem magam elé mikor megpillantottam a slusszkulcsot ott heverni a gáztűzhely mellett. Gyorsan felvettem a cipőm, magamra kaptam a kabátom és már futottam is a kocsihoz. Talán egy kis autókázás segít majd lecsillapodni. 2 óráig keringtem a városban, mikor úgy éreztem most már el tudnék aludni így, hazaindultam. Az utcánk előtt pirosat kaptam amihez volt egy két szavam. Bekapcsoltam a rádiót, de mikor felnéztem csak egy hatalmas kamiont láttam ami közeledik felém és nem úgy tűnik mintha lassítani akarna. Hirtelen elrántottam a kormányt, de az ütközést már nem tudtam elkerülni.....


(Ross szemszög)

Anyáék kiabálása ébresztett fel minket ami a konyhából jött. Mit csinálnak ezek odalent hajnali 2 órakor?
-Mi történt?-szaladtam le rémültem.
-Baleset.-lihegte anya és már szaladt is ki apa után az utcára. A testvéreim is felkeltek így mind az öten értetlenkedve néztük a másikat.
-Raina!-kiáltott fel hirtelen Rydel és már futott is át a szomszédba. Mi is kimentünk, de nem láttunk mást csak tűzoltókat és mentőket.
-Raina sehol sincsen!-ordított Rydel sírva a túloldalról.
-Hogy érted, hogy sehol nincsen?-döbbentem le és én is keresni kezdtem.-Egyáltalán honnan van neked kulcsod a házukhoz?-álltam meg nővérem előtt.
-Még a múltkor adta.-hadarta el gyorsan és ismét felment az emeletre.
-Az istenit hová ment? A kocsija itt van?-rohantam a garázshoz, de az üresen állt. Nem tudom meddig álltam ott, de mikor hátrafordultam az egész családom ott állt mögöttem és könnyes szemekkel néztek rám.-Mi van?-tártam szét karjaim értetlenül.
-Fiam, Raina ült az egyik autóban.-nyögte ki apa nagy nehezen.
-Nem, ez nem lehet.....