~ Every end is a new beginning 15. Rész

Sziasztok! Késéssel, de meghoztam a 15. részt. Remélem tetszeni fog :) És köszönöm szépen a komikat amiket kaptam :) <3 Jó szórakozást!!!


(Raina szemszög)

Hangos mennydörgésre és villámlásra keltem, amik bevilágították szinte az egész szobát. Lassan felkeltem és az ablakhoz sétáltam. Odakinn hatalmas vihar tombolt. Az utca kövein hömpölygött a víz és a szél mely, hol gyengéden, hol őrülten fújt megtépett néhány fát melynek darabjait a szomszédok és a mi udvarunkra hordott. Hosszú perceken keresztül bámultam kifelé az ablakon. Anyukám mindig azt mondta, ha villámlik ne állj az ablakban, én még is mintha lábaim gyökeret eresztettek volna néztem ki azon. Miután meguntam az ácsorgást vissza cammogtam ágyamhoz és próbáltam újból elaludni. Össze vissza forgolódtam mikor reccsenéseket hallottam. Az ágy alá néztem abban reménykedve, hogy mocorgásom váltotta ki ezeket a hangokat, de akárhogyan ugráltam a zaj nem az ágy alól jött. Kezdtem félni, ezért a mellettem lévő lámpához másztam és felkapcsoltam azt. Körülnéztem a szobában, de semmi szokatlant nem véltem felfedezni. A furcsa és ijesztő hangok továbbra sem szűntek meg, ezért inkább a lépcsőhöz mentem, jó szorosan megfogtam a korlátot és lassú, de biztos léptekkel elindultam apáék szobája felé. Erőm kezdett elfogyni ahogy az utolsó két lépcsőfokhoz értem. Egy nagyot sóhajtottam, mikor óriási csattanás rázta meg az egészet házat, ami a szobám irányából jött. Pár másodperc múlva megszólalt a riasztó mire apa szinte feltépte hálójuk ajtaját. Miest meglátott felkapott és gyors léptekkel a nappaliba vitt. Nem sokkal utánunk anya is megérkezett.
-Maradjatok itt.-mondta apu és felrohant az emeletre.
-Mi történt?-kérdezte anya miközben nagyokat ásított.
-Én nem tudom.-dőltem hátra.-Furcsa hangokat vagyis inkább reccsenéseket hallottam ezért inkább elindultam hozzátok mikor...
-A fa!-szakította félbe mondatom apa hangja.
-A fa?-néztem kérdően anyára.
-Az istenit neki. Én mondtam, hogy vágjuk ki.-dühöngött szülőm és felvágtatott a lépcsőn. Értetlenül ültem a kanapén arra várva, hogy valaki elmondja mi történt, történik.

(Ross szemszög)

Fülsüketítő szirénázásra keltem, de ahogyan kezdtem magamhoz térni rájöttem ez egy riasztó. Méghozzá elég közel hozzánk. Ledobtam magamról a takarót és az ablakhoz sétáltam. Odakinn szakadt az eső, amihez mennydörgés és villámlás is társult.

Jó mélyen aludhattam, ha még az sem tűnt fel, hogy óriási vihar tombol. Pár másodpercre elcsitult az idegőrlő zaj így tökéletesen hallottam ahogyan, apa és anya szitkozódnak. A riasztó újból bekapcsolt. Kíváncsiságom, fáradságomon felül kerekedett így felkaptam magamra egy pulcsit és szüleim után indultam.
-Te mit keresel itt?
-Jézusom!-kiáltottam fel.-Apa a szívbajt hoztad rám.
-Mit szeretnél?-tette karba kezeit türelmetlenül.
-Csak hallottam a szirénát vagyis riasztót és gondoltam meg nézem mi lehet az.-adtam egyszerű választ és az ajtó felé mentem.
-Állj meg.-megtorpantam.-Miért vagy te ilyen kíváncsi?
-Ne már apa.-forgattam meg szemeim.-Ne mond, hogy téged nem érdekel mi történt.
-Raina anyukája most hívott, hogy....-lépett be anya a nappaliba.
-Raina anyukája? Mi van vele?-kérdezősködtem azonnal.
-Semmi, csak náluk szól a riasztó.-egy nagy sóhaj hagyta el számat, de ez a nyugalom nem tartott sokáig.
-Várjunk. Miért szól a riasztójuk?-faggattam tovább anyát.
-Ross inkább menny fel.-szólt közbe apa.
-Dehogy megyek.-fontam keresztbe karjaim.-Szóval anya?
-Az udvarukon álló fa, rádőlt a házra.-válaszolt halkan.
-Megsérült valaki?-kaptam magamra kabátom.
-Nem, de jó lenne ha át mennétek. Segíteni kellene míg meg nem érkeznek a tűzoltók.-apa szó nélkül vette fel cipőjét majd a kezembe nyomott egy esernyőt és szinte kilökött a házból.
-Magamtól is megy.-rántottam ki karom kezei közül, mikor megpróbált vezetgetni.
-Kössz, hogy átjöttetek.-állt meg előttünk Raina apja. Arcáról a gondterheltség, ijedség és fáradság tükröződött.
-Mi történt valójában?-érdeklődött apa miközben bementünk az udvarra.
-A vihar művelte ezt és gondolom nem volt nehéz dolga hisz ez a fa már vagy száz éve itt áll, ha nem több.-ahogy megláttam a fát pontosabban azt, hogy hová dőlt megállt bennem az ütőér is.
-Hisz ez az ő szobája.-nyeltem nagyot.
-Igen.-sóhajtott egyet Raina apukája.
-Ez a lányod szobája? Megsérült?-kérdezte szülőm aggódva.
-Nem, semmi baja sincs az ijedségen kívül ami érthető.-válasza nem volt valami nyugtató. Mikor meglátta értetlen arcom azonnal szóra nyitotta a száját.-Raina nem sokkal a baleset előtt jött le a szobájából.
-Mennyi az a nem sokkal?-kíváncsiskodtam tovább.
-Körülbelül egy perc.-szólalt meg mögöttem egy női hang. Lassan fordultam hátra, mikor megláttam, odafutottam és azonnal karjaimba zártam. Egy darabig nem ölelt vissza, de mikor rájött, hogy nem engedem el egyhamar kezeit derekam köré fonta.
-Úgy aggódtam.-suttogtam füleibe.
-Már megszokhattad, hogy velem mindig történik valami.-nevetett fel keservesen és elhúzódott tőlem.



(Raina szemszög)

Órákig tartott míg a tűzoltók sikeresen elhárították a bajt. De bevallom, jobb volt a helyzet mikor még házunkon "feküdt" a fa, hisz így most egy hatalmas lyuk tátong rakta. Anya már a haját tépi és egyfolytában azt számolgatja mennyibe fog kerülni az újraépítés. Szerencsénkre fizet a biztosító, de az én cuccaimat sajnos nem hozza vissza semmi sem. Mindenem a szobában volt, ami most úgy néz ki mintha bombát robbantottak volna benne.
-Raina keresnek.-kopogott be ideiglenes kuckómba anya, ami egy egérlyuknál is kisebb helyiség volt.
-Megyek.-válaszoltam unottan. Mikor megláttam ki keres nagyon meglepődtem.-Ross?-ültem le vele szembe a kanapéra.
-Szia.-vigyorgott erőltetetten.
-Nem festesz valami jól.
-Ennyire látszik?-húzta el száját és beletúrt hajába.
-Mi történt?-kérdeztem, miközben alaposan végig mértem. Rossz volt ránézni. Arca sápadt, szája fehér és szemei alatt óriási karikák foglaltak helyet amik arra utaltak egy ideje már biztosan nem aludt.-Ross.-szólítottam meg megint.
-Olyan magányosnak érzem magam.-temette arcát kezeibe.-Borzalmasan magányosnak.-nem tudtam mit mondani. Óvatosan felkeltem és mellé ültem.
-Nem vagy magányos hisz én itt vagyok neked.-tettem kezem combjára.
-Ugyan.-sóhajtott nagyot.-Raina én ezt nem bírom.-állt fel és fel alá kezdett járkálni.-Szeretlek, nagyon szeretlek és nem tudom, hogy, hogy voltam képes így beléd esni.-szólni akartam, de hirtelen meghallottam egy nagyon ismerős nevetést. Pár másodperc múlva nyitódott az ajtó és belépett rajta ő....
-Mi az isten?-csuklott el a hangom.....