~ Every end is a new beginning 2/1. RÉSZ

Sziasztok! Nagy késéssel, de megérkezett a következő rész, ami remélem elnyeri tetszésetek. :) <3 Jó szórakozást :)


Lassan szálltam ki a taxiból és kiszedtem cuccaim a csomagtartóból. Sehol sem láttam Jeremy-t így inkább leültem az egyik bőröndömre és előhalásztam kabátzsebemből a telefonom. Tizenöt nem fogadott hívás és tíz üzenetet kaptam, mindet Ross-tól.

Raina miért nem válaszolsz? Kérlek hívj....

Baj van? Kérlek hívj vissza!!!

-Nem tán aggódik érted a szerelmed?-hallottam meg hangját, amitől még a hideg is kirázott.-Megnémultál szépség?-emelte fel fejem államnál fogva, mire megragadtam kezét.
-Ne merészelj hozzám érni.-sziszegtem fogaim közt és ellöktem magamtól.-Az, hogy idejöttem nem azt jelenti, hogy a tied vagyok.
-Sokkal erősebb vagy Raina.-tette karba kezeit és jó alaposan végigmért.
-Te viszont ugyan olyan seggfej vagy mint voltál.-vettem vállamra táskám.-Nem mehetnénk?-kérdeztem idegesen.
-Nyugalom, az autó mindjárt itt lesz értünk.-nézett órájára majd megint rám.
-Ne bámulj már!-kiáltotta rá, amitől vigyorra húzódott a szája.-Undorító vagy!-nem értem miért ordítoztam vele, egyszerűen idegesített a puszta jelenléte.
-Undorítóan jóképű.-igazította meg magán öltönyét.
-Nem, undorítóan undorító.-sóhajtottam nagyot és visszaültem bőröndömre.
-Itt a kocsi.-állt meg előttünk egy hatalmas, fekete terepjáró.-Segíthetek?-nézett csomagjaimra.
-Ez a minimum.-nyomtam kezébe táskám és beültem az autóba. Egy hatalmas, ijesztő fószer ült a kormány mögött aki csak meredten nézett maga elé.
-Akkor tudja hová kell menni.-szállt be Jeremy is az autóba.
-A reptérre megyünk?-kérdeztem, magamat meghazudtoló nyugodtsággal.
-Nem.-ennyi volt a válasza és már el is indultunk, csak tudnám, hogy hová.

Pár perc múlva egy benzin kútnál álltunk meg, valahol a város szélén.
-Raina, kérsz valamit?-fordult hátra Jeremy.
-Ne tégy úgy mintha izgatna a dolog.-válaszoltam flegmán és tovább bújtam telefonom.-Esetleg egy colat.
-Mindjárt itt vagyok.-mondta és már el is tűnt.
-Nem kell sietned.-mormogtam magamban.-Én ebből, hogyan fogok kimászni?-sóhajtottam egyet és arcom kezeimbe temettem. Friss levegőre volt szükségem, így kiszálltam a terepjáróból. A kocsinak támaszkodtam karba tett kezekkel és kémleltem az előttem elterülő tájat. Épp egy madarat figyeltem mikor észrevettem magam előtt egy nagyon ismerős autót. Pár lépéssel közelebb mentem, megnézni nem tévedek-e, de mikor megláttam a visszapillantón csüngő pluss állatot azonnal tudtam kié a jármű.
-Raina?-szólított meg egy ismerős hang a hátam mögül. Lassan, óvatosan fordultam meg miközben azon agyaltam, hogyan jutok ki ebből a helyzetből.
-Szia Mark.-mosolyogtam erőltetetten.
-Te mit keresel erre? Ross már szét idegeskedi magát, miattad.-lépett kocsijához.
-Tudom.-néztem le a földre.-Mark kérlek ne mondd el, hogy találkoztunk. Senkinek sem.-nyomtam meg jól az utolsó mondatom.
-Még is miért ne?-értetlenkedett.
-Csak tedd meg nekem.-tettem össze kezeim reménykedve.
-Mi folyik itt Raina?-nézett rám aggódóan.
-Rain haladjál már!-kiáltott rám Jeremy. Közelebb mentem Markhoz és jó szorosan megöleltem.
-Annyira köszönök mindent.-suttogtam és az autónkhoz futottam, majd gyorsan beültem.....

(Mark)

Mi volt ez az egész? Raina olyan, kétségbeesett, zavarodott és ijedt volt. És ki volt az a faszi vele, aki úgy ráordított? Hülye lennék, ha ezt nem mondanám el a fiamnak.

(Ross)

Feladtam. Egy napja próbálom elérni Rainat, de semmi. Nem válaszol sem az üzeneteimre, sem a hívásaimra. Félek, aggódom és legszívesebben sírnék dühömben. Úgy átmennék hozzá, megnézni, hogy legalább otthon van-e, de este tizenegy órakor nem állíthatok be csak úgy hozzájuk.
-Ross!-hasít a csendbe apa hangja.
-Mi van?-szaladok le a lépcsőn.
-Raina...
-Én úgy tudtam!-ordítottam el magam torkom szakadtából és a földre estem.-Mi van vele?-néztem ki térdeim mögül, könnyes szemekkel.
-A város széli benzinkútnál láttam, egy kábé olyan idős sráccal mint Riker. Szerintem valahová indultak.-hirtelen minden beugrott. A tegnapi beszélgetésünk. Az, hogy úgy ölelt, csókolt mintha utoljára tehetné meg ezeket és mikor közölte velem, hogy "Elmegyek".
-Elment.-suttogtam.
-Micsoda?-guggolt le elém apa.
-Elment.-ismételtem meg elhaló hangon.
-Miért?
-Hogy megvédjen.-töröltem meg szemeim kinyúlt pulcsim ujjába és hajamba túrtam.-Azért ment el, hogy engem megvédjen.-apu szó nélkül egyenesedett ki és felment az emeletre. Egyedül maradtam a gondolataimmal amik most, mint a villámok úgy cikáztak a fejemben. Nem tudtam felfogni, hogy tehette ezt velem miután megígérte nem hagy el. Olyan üresnek és élettelennek éreztem magam mint még soha. Féltem, hogy bántódása esik, de legjobban attól tartottam, hogy soha többé nem látom. Az életben nem gondoltam azt, hogy ilyen fiatal koromban fogom megtalálni azt a lányt akit feltétel nélkül és tiszta szívemből szeretek. Mikor hetekig virrasztottam mellette a kórházban már akkor tudtam, hogy ez több mint egy kamaszkori szerelem. És az, hogy ezt tette értem, hogy képes volt elhagyni a családját, barátait azért, hogy engem megvédjen még jobban megnövelte az iránta érzett szerelmemet.

(Raina szemszög)

Egyre kevesebb ház volt az út mentén ami azt jelenti, nemsokára elhagyjuk a várost. Félek sőt rettegek attól mi vár rám, de nem bántam meg döntésem. Nem lettem volna képes úgy élni, hogy tudom Ross mekkora veszélyben van mellettem. Ismerem Jeremy-t és tisztában vagyok azzal mennyi mindenre képes azért, hogy valamit megkapjon. Mikor elsőnek találkoztunk persze nem ezt az oldalát mutatta. Ő volt a szomszéd srác, akiről a barátnőimmel csak álmodoztunk. Akkor kezdte az egyetemet, mikor én a gimit így egyre kevesebbszer találkoztunk. Aztán egy nap épp hazafelé tartottam a zongora tanáromtól, mikor valaki majdnem elütött az egyik kereszteződésben. Nem esett nagy bajom, pár karcolás és horzsolás. Jeremy volt az. Azonnal a segítségemre sietett és mikor megláttam még a lélegzetem is elállt. Össze-vissza beszéltem és az idegességtől alig tudtam megállni a lábamon, így beültetett az autójába és hazavitt. Mikor megállt előttünk egyik kezét combomra csúsztatta míg a másikkal fejemet maga felé fordította. Tisztán emlékszem még a mai napig is mit mondott...."Megnémultál szépség?". Megcsókoltuk egymást és talán más is történt volna, ha apa nem rántja ki a kocsiból és küldi el a fenébe. Aztán persze jött az eltiltás, Jeremy elköltözött én pedig nehezen, de elfelejtettem. Idáig....
-Kiszállnál végre?-kopogtatott az ablakon Jer. Nem is vettem észre, hogy megálltunk.
-Mit csinálunk mi itt?-néztem körül, de nem igazán láttam semmit sem, csak a mögöttem romosodó motelt.
-Ma éjszakára itt maradunk.-vette ki táskámat és hozzám vágta.-És velem alszol.-ragadta meg karom és a bejárat felé kezdett el húzni.
-Ez ment volna magamtól is, seggfej.-rántottam ki kezem erős szorításából és kicsit körülnéztem.-Nem tudtál volna valami nem száz éves helyre hozni?
-Be lehet fogni.-válaszolt unottan.
-Annyi pénzed van mint a szemét, nem tán spórolsz valamire? Mondjuk gerincre és egy új arcra?
-Na ide figyelj.-jött közelebb és megrántotta hajam.-Nem kérdeztelek és ha nem kérdezlek te maradj csendben vagy a szerelmed egy golyóval a mellkasában végzi. Értetted?-üvöltött rám.
-Igen.-suttogtam. Ellökött magától és visszalépett, a furcsán néző recepciós nőhöz. Lehunytam szemeim és hagytam, hogy a könnyek szabadon csurogjanak le arcomon.

 Fogalmam sincs, hogy hogyan, de ki kell bírnom. Muszáj lesz.....

(Ross szemszög)

Az ágyamban fekszek mint egy élő halott és egyfolytában csak rá tudok gondolni, miközben fejemet fogom ami a sok sírás miatt elég erősen lüktetett. Nem tudom elképzelni Raina nélkül az életem és nem is akarom. Nélküle úgy érzem magam, mint egy ELHAGYATOTT....